Peter Gabriel: A ketrecben (In The Cage)
napfény éget a gyomromban
mintha álomba vertem volna gyermekemet
napfény éget a gyomromban bent
csúszó álom ragasztja le szememet
álom mély álom kőarc jön s facsarja bőrömet
fehér savak belülről égetnek
sav lenne ha pörögnék
sav minden veríték
bár mondhatnám hogy nem itt lennék
s folyó félelembe nem fulladnék
erős palackba zárva
ítélve torz látomásra
egy gödörben élek segítsetek!
Ha magammal még bírok
lelkemmel szabadulok
és gyermeki hitem
hozza megkönnyebbülésem
és égek egy lélekvesztőben
soha nem tanul lelkem
sztalahitok sztalagmitok
kőkemény minden burok
száraz ajak száraz torok
mintha égnék émelyegnék
beöltöztettek fehérbe
megmártottak a szoba közepébe
testpattanás szörnyű kínzás
ketrecek csapdában
ketrecben élek
segítsetek!
Egy fényvillanásban
különös látomásom van
ketrecek csillaggá egyesülnek
senki el nem repülhet
egymáshoz kötözve
mind hálóvá szőve
halott szárnyaik múltjában vergődve
a ketrecen kívül fivérem John
elfordítja fejét lassan konokon
segítség! - kiáltom mielőtt eltűnik
de csak bámul s hangja sem hallik
mintha egyáltalán beszélni sem tudna
védtelen vagyok veszett haragomban
véres könnycsepp az arcomon lefolyik
látom elfordul s a ketrecből kiszökik
tőrbe csalva korbácsolva
gyilkolásra várva
halvány reménysugárba
kényszerzubbonyában
mint keskeny utcában
megragadják nyakam és lábam
rámnehezednek egyre jobban
fülem dübög agyam szétrobbana fájdalomban
segítsetek nagy bajomban
ha folyadék lehetnék
megtelne minden sziklahasíték
de tudom túl szilárd vagyok
a magam balszerencséje vagyok
de kint John eltűnik s a ketrec felolvad
forogj még
körbe-körbe...
(1974)