Peter Gabriel: Egy hely, mi az enyém (A Place To Call My Own)
Talán leltem egy helyet mi
enyém
csendes ébredésben megérzem őt
halott ördög
melegség mindenütt
egyetlen gyermeke vagyok
őrző Istennőmnek
befejezem utamat méhének mélyén
hisz leltem egy helyet mi enyém.
(1968)
Peter Gabriel: A bárány a Broadway-n hever – előhang (The Lamb Lies Down On Broadway – prelude)
Vedd ki ujjaidat szememből,
írás közben szeretnék egy pillantást vetni az üvegpillangókra, amelyek körbe
ültek a falon. Az emlékezet emberei túlságosan kötődnek olyan eseményekhez,
amelyeket nem tudok elég jól felidézni, de egyet feltörök, szétszedek, hogy
másfajta létet tápláljak. A szóban forgó valaki egy biodegradálásra teljesen
alkalmas lény, és a Rael-kategóriának felel meg. RAEL gyűlöl engem, én szeretem
őt… A villogó tű pirosra vált. New York kiront az ágyból. A fáradt vendégeket
felkérik, hogy hagyják el az éjszakai színház melegét, miután olyan képekben
aludtak, amelyekről mások csak álmodtak. A fizetetlen különlegességek
felkavarják az alvó Broadway-t. Tarts balra, de ne tarts jobbra. A Broadway-n
az irányok nem világosak. Az autószellemek adják a ritmust a taxisofőrök korai
versenyének.
Hősünk a metró lépcsőjén jön fel a fényre. Bőrdzsekije alatt spray-fegyver,
amely otthagyta RAEL üzenetét a földalatti falán. Amint a felködlő
járdaszegélyek megcsillannak a nedves utcán, belemerül a csatornából kiáramló
gőzbe. A kihalt utcán elmegy egy fűszerüzlet előtt és vastekintettel bámul egy
fogpaszta-lány képére, az éjszakai hölgyekre valamint Frank Leonowich járőrre
(48 éves, két kölyök apja), majd megáll egy parókabolt kapujában. Leonowich
nézi őt, ahogyan több járőr is nézi RAEL-t, és RAEL úgy tesz, mintha elrejtene
valamit. Közben egy bárány tűnik elő a gőzből és leheveredik az útra. Semmi
köze RAEL-hez vagy más bárányokhoz, ez olyan – amelyik a Broadway-n hever.
Borús az ég. RAEL visszatekint egy sötét felhőre, amely úgy ereszkedik le az
időtérre, mint egy léggömb, megpihen a földön és élessarkú otthonná válik,
amely megszilárdul és kiterül Keletre és Nyugatra a 47. utca mentén, és felér
egészen a sötét égig. A fal megkeményedik, háromdimenziós anyaggá válik,
csendesen elindul, mindent felfalva, ami az útjába kerül. A gyanútlan New
York-iak teljesen tehetetlenül állnak az eseményekkel szemben.
RAEL a Colombus Circle felé rohan. Valahányszor hátranéz, látja, hogy a fal
újabb háztömböt nyelt el és közeledik hozzá. Amikor már-már azt hiszi, hogy
sikerült megtartania a távolságot, kemény szél támad, és a hideg lefékezi őt. A
szél erősödik, kiszárítja a nedves utcát, felkapja a port és RAEL arcába löki.
Egyre több és több piszok kavarog, rátelepszik mind RAEL bőrére és ruháira.
Olyan vastag kábáiként rakódik rá, hogy súlyától egyre fáradtabb lesz. Az
ütközés pillanata megtöri a csendet egy üvöltő hanggal, az utolsó másodperc
meghosszabbodik egy visszahangvilágban. Mintha a Broadway porhüvelye újra élné
emlékeit. Newman nyűgösen biceg. Bing Crosby azt dalolja, hogy »nem kell
szomorúnak lenni ahhoz, hogy blues-t énekeljünk«. Martin Luther King azt
kiáltja »mindenki énekeljen« és megrázza a nagy öreg szabadságharcost. JFK OK-t
mond arra, hogy lelőjenek bennünket, Narancs Júliust és Citrom Brutust. Kinek
kell gyógyszer és lakás a 35. emeleten, amikor Fred Astaire és Ginger Rogers a
levegőben táncol? A Broadway Melody sztereotípiáiból a zenekar visszatér a
»Csillagok és sávok«-ra, könnyet lopva a szeszcsempész szemébe. Aztán sötétség.
Áramszünet.
RAEL dohos félhomályban tér magához. Melegen beburkolták egy gubóba. Csupán
vízcsepegést hall, egy sápadt, reszkető fény forrását látja. Talán egy
pincében, egy bolond sírban vagy katakombában vagy egy olyan tojáshéjban, amely
ki akar repedni. Jól érzi magát, tisztának és elégedettnek, átadja magát az
ismeretlennek és elalszik.
Hideg verítékben ébred, hánynia kell. A gubónak semmi nyoma, egyre világosabb
lesz előtte a pince. Egyre jobban ragyog a csepegő víz a tetőn, körülötte
cseppkövek alakulnak és bomlanak, olyan ketrecet alakítva, melynek rácsai
közelednek feléje. Fény villan, és végtelen ketrec-hálót lát, amelyek úgy
fonódnak össze, mint a kötelek. Ahogyan a sziklarácsok belenyomódnak RAEL
testébe, meglátja a testvérét, Johnt, aki befelé néz. John arca rezzenéstelen
RAEL segélykiáltásai ellenére, de üres tekintetéből vérkönny gördül le az
arcán. Aztán nyugodtan távozik, otthagyva RAEL-t fájdalmával. Ám amikor John
eltűnik, a ketrec elolvad, és RAEL forogni kezd, mint egy búgócsiga.
Leül a kisuvickolt földre, míg el nem múlik a szédülése. Nagy, üres terem, és
egy álombaba-eladónő ül a recepciónál: »Ez az élettelen csomagolás nagy
parádéja. Akiket itt lát, mind szolgálatban vannak. Mindenki olyan lesz, mint
ők. A tető korlátozza minden csomagoló csoport tevékenységét, de egyesek
túlléphetnek rajta, ha az ő eltéréseiket a többiek ellensúlyozzák.« RAEL
ismerős arcokat vél felfedezni. Végre felismeri régi bandájának egyes tagjait.
Ahogyan átfut a gyár alagsorán, felfedezi testvérét, akinek homlokára egy 9-est
nyomtak.
Megpróbálja régi életét rekonstruálni. Mamája és Papája rátelepedtek, hát
gyorsan csatlakozott egy bandához. Csak azután lett tekintélye, hogy eltöltött
némi időt a Pontiac javítóintézetben. Egy szőke nőt ölelt. Azon az éjjelen,
amikor szőrös szívét elvették, és a várt romantikus zene kíséretében gyengédre
borotválták.
Felfedez egy hosszú, szőnyeggel borított folyosót. A falak vörös-okkerszínűek.
Különös jelekkel díszítették, egyesek olyanok, mint a bikaszemek, mások
madarakra és csónakra hasonlítanak. Lejjebb emberek térdelnek. Tört
tekintettel, mormolásokkal lassan küszködve haladnak egy faajtó felé.
»Mi történik itt?« – kiált rá egy motyogó alakra. »Még hosszú az idő hajnal
előtt« – feleli az ásítva. Egy szfinxszerű figura nevén szólítja: »Ne kérdezd
őt, részeg. Mindegyikünk fel akar jutni a lépcső tetejére, valahol vár ránk egy
kivezető út.« Hősünk hevesen az ajtóhoz ront. Egy eleiemmel teli asztal mögött
egy csigalépcső halad felfelé.
A lépcső tetején egy szoba körös-körül rengeteg ajtóval. Nagy a tömeg,
zűrzavar. RAEL a kiáltásokból megtudja, hogy harminckét ajtó van, de csak egy
vezet kifelé. A hangok egyre hangosabbak, míg RAEL el nem kiáltja magát: kuss!
Egy pillanatig csend lesz, és RAEL a középpontban találja magát. Meglát egy
sápadt, középkorú asszonyt, aki magában beszél. Vak és vezetőre van szüksége.
»Minek önnek vezető, ha nem tudja, hová kell mennie?« »Ha átvisz a zajon,
megmutatom magának. Én a pincék lénye vagyok, és azt az utat követem, ahonnan a
szél fúj.«
Elhagyják a tömeget, amely biztos abban, hogy kudarcot fognak vallani. A nő
RAEL-t egy alagútba vezeti. RAEL gyakran megbotlik a sötétben. Hosszú út után
megérkeznek egy nagy kerek pincébe. »RAEL, ülj le itt! Hamarosan jönnek érted.
Ne félj!« És magyarázat nélkül távozik.
Egy alagút kivilágosodik, és a fény egyre ragyogóbb lesz. Zizegő hangot hall. A
fény kínlódva fehéredik, mígnem RAEL-en valóságos hóvakság vesz erőt. Pánikba
esik, kitapogat egy követ, és a legfényesebb pont felé hajítja. Az összetört
üveg hangja visszhangzik az egész pincében.
Megpillant két arany földgömböt, amelyek az alagútban köröznek. Amikor
eltűnnek, visszhangzó reccsenés tölti be a tetőt, lezuhan egy szikla, és hősünk
ismét csapdába esik.
»Kész – gondolja –, inkább ezer darabban szétszóródnék az űrben, vagy héliummal
feltöltődve lebegnék egy mauzóleum felett.« Hősünknek abban a szerencsében van
része, hogy találkozik életében a Halállal. A Halál világos jelmezt visel,
felszerelését maga készítette. Magát »Természetfeletti Anasztéziológusnak«
nevezi. A Halál közeledik RAEL-hez különleges ostyatartójával, pöffent egyet és
láthatóan elégedetten besétál egy falba.
Erős dohszag árad a levegőben. Ahol a szag a legerősebb, egy szikla áll a
lezuhant kavicsok között. Igyekszik megmozdítani a köveket, és olyan széles
lyukat próbál vájni, amelyen ki tud bújni. A szag a túloldalon még erősebb.
Végre elér egy rózsaszínű vizű medencéhez, amelyet gazdagon díszítettek arany
csillámokkal, körülötte a falat bársonnyal fedték, páfrány nő rajta. Vizében
három kígyószerű lény úszik feléje. Mindegyik csúszómászónak kicsi a feje és
gyönyörű női melle van. Elborzadása őrült szenvedélyt vált ki belőle. A Lamia a
medencébe hívja. RAEL bőre foszforeszkál, a szörnyek lenyalják róla, és minden
érintésre RAEL úgy érzi, hogy még többet kell adnia. Teste olvad, de amikor a
Lamiák vérének első cseppjeit kóstolják, szemük elfeketedik és testük megremeg.
Reménytelen szenvedélyben nézi szerelmeinek halálát. Kétségbeesetten próbálja
megőrizni magában őket, és küszködve hagyja el fészküket.
Az ajtón túl szörnyszülöttek gettóját találja. Amikor meglátja őket, a torz
figurák egész utcája röhögésbe tör ki. Egyikük, egy csupa dudor alak, közeledik
hozzá. RAEL csalódott, amikor a dudorember elárulja, hogy az egész kolónia
átélte a három Lamia romantikus tragédiáját, akik állandóan újjászületnek, és
most RAEL is hozzájárult megjelenésükhöz.
A dudoremberek közt RAEL felfedezi, hogy mi maradt John testvéréből. John
keserűen magyarázza, hogy a dudoremberek egész életükben az érzékek soha el nem
múló éhségét próbálják kielégíteni, amelyet a Lamiáktól örököltek.
Csak egy megoldás van: a hírhedt Dyper doktor, aki a problémák forrását
eltávolítja.
Együtt mennek a doktorhoz és túlélik a megpróbáltatást. Támadó fegyvereiket
sárga műanyag csövekben, aranyláncokkal díszítve kapják meg. Egy nagy fekete
holló repül a pincébe, elragadja RAEL csövét. RAEL kéri Johnt, hogy menjen vele
utána, de John fél a rossz ómenektől. És ismét otthagyja testvérét.
A madár engedi RAEL-nek, hogy közelről kövesse. De amikor már RAEL úgy érzi,
hogy megragadta a madarat, az alagút megnyílik és egy hatalmas szakadékban
folytatódik. A varjú beleejti értékes terhét a rohanó vizekbe. A szegény fiú
őrjöng. RAEL a szirt szélén egy kis ösvényt követ, látja néha felbukkanni a
csövet a gyors sodrásban. Amikor azonban megpillantja az eget, elétárul az
otthon zöld pázsitja, de legalábbis a Broadway. Tüskés szívét öröm önti el,
futni kezd széttárt karokkal kifelé. Segélykiáltást hall. John küzd az árral.
Eszébe jut, hogyan hagyta őt magára testvére. De e kép halványul, és cselekedni
kell.
A meredély szélén mászni kezd lefelé a sziklákon. Hosszú időbe telik, amíg leér
a vízig, majd sodródik az árral. Látja, hogy Johnnak elfogyott az ereje.
Elmerül a hideg vízben, aztán egy sziklára vetődik, amely pontosan John mellé
viszi. Megragadja az eszméletlen Johnt, egymásba kulcsolódnak, és leszáguldanak
a vízesésen a lassú vízbe.
De ahogy kivonszolja a vízből bátyjának ernyedt testét, és reménykedve keres
szemében életjeleket, hirtelen visszahőköl: a szélesre nyitott szemekben nem
John arca, hanem a sajátja ragyog rá.
RAEL képtelen elvonni tekintetét e szemekről. Saját képe valósággal delejezi.
Hol az arcra néz, hol magára. Szinte öntudatlan állapotban nézi a két testet,
amelyek kirajzolódnak a sárga színtérben, amely lassan beleolvad a bíbor
árnyékba. A két gerinc hirtelen energiájától testeik végre ködbevesznek. Mindez
egyetlen harangzúgás, egyetlen napnyugta, egyetlen, az égből lehulló virágbimbó
nélkül zajlott le. Mindent megtolt titokzatos jelenlétével AZ. Túllép rajtatok
is.
Kategóriák: Peter Gabriel Címkék: szürreális
írta: GNL
Peter Gabriel: Szerelemváros (Lovetown)
Emberek csupaszon járnak s az ösvényre rátalálnak
a síneket már valaki előttem lerakta,
s amikor a terhelés túl nagy, a motor lefullad
Szerelemvárosban nem lelhetem nyugalmam
s vajon a sebbe beleillenek azok a fogak
jól nézz körül
szerelemvárosban
nézz körül
ez szerelemváros
Néha zavaros víz vagy
amire olajat öntök
egymás árnyékában
a gyökerek befúródnak a földbe
s minden csomó oly szorosra van kötve
a szabadulás lehetetlen
Szerelemvárosban
nincs hely számomra
s vajon a sebbe beleillenek azok a fogak
jól nézz körül szerelemvárosban
Ez szerelemváros
Kinek az ajka talál rejtett forradásokat?
ki látott otthagyott csókokat homályos bárokban?
ki van odakint az utcákon, szerelmeinket keresve?
ki látogat el szerelemvárosba ma éjjel?
Megkapod, amit akarsz
tiéd lesz, amire szükséged van
azzal, amit tettél és amit láttál
megtalálod, mert többre vágytál
megkaptad, amiért jöttél
ebben biztos vagy?
tényleg biztos vagy?
Nézz körül szerelemvárosban
ez az élet szerelemvárosban
Kategóriák: Peter Gabriel Címkék: spirituális
írta: GNL
Peter Gabriel: Az izzás ritmusa (Rhythm of the Heat)
Kinézek az ablakon
látom a vörös port letisztulni
magasan a vérszínű sziklán
lándzsaszerű árnyék
A föld itt erős
kemény a lábam alatt
vérrel táplálkozik
erejét izzásból meríti
A ritmus alattam van
az izzás ritmusa
a ritmus körbevesz
a ritmus vezérel
a ritmus bennem él
lelkem is a ritmusé
az izzás ritmusa
az izzás ritmusa
az izzás ritmusa ...
Keresztül-kasul járod a sikságot
eljutsz egy magasabb helyig
a kört belerajzolod
hogy a tüzet körbetáncold
beleköpünk a tenyerünkbe
kezünkből lélegzünk és felemeljük
hogy megtartsuk az égen a napot
Zavartan, bénultan állok a porzáporban
a szellem belép a testembe
és én engedek akaratának
Törd össze a rádiót
a kinti hangok elhalnak
törd össze a tévét
nem lehet a nappalt rongyokká tépni
törd össze a kamerát
nem lehet a lelkeket meglopni
A ritmus körbevesz
a ritmus vezérel
a ritmus bennem él
lelkem is a ritmusé
az izzás ritmusa ...
(1982)
Kategóriák: Peter Gabriel Címkék: spirituális
írta: GNL
Peter Gabriel: San Jacinto
San JacintoSűrű a köd - felszálló gőz - forróságot izzad a sustorgó parázskő
körülöttem - bölény köntös - nyaláb zsálya - kikészített bőr
odakint - hideg lég - állni és várni a kelő napot
vörös festék - sastollak - prérifarkas csalogat - elkezdődött
valami megmozdul ott benn - érzem a számban, a szívemben
a halál közel - lassan - elenged az élet
Gyógyító ember vezet keresztül a városon - indián föld -
nagyon messze ott lent
Hasított föld - házak sora - egy tavacska - a kölykök karúszóban - hideget isznak
Követem a kiszáradt folyómedret - nézem Scouts-t és Guidest
megcsinálják a tanácskozási jelvényeket
Past Geronimo diszkója - Ülő Bika étterme - fehér emberek álma
Az öregember zsákjából sóhaj száll - nézz a hegycsúcsra - mássz fel
Az út felettünk hósivatag - kihalt, fehér, széljárta
Tartom a vonalat - az erővonalat, mi keresztülhúz a félelmen
San Jacinto - tartom a vonalat
San Jacinto - látásom mérges harapás és sötétség tartja fogva
Tartom a vonalat
És könnyek gurulnak le megduzzadt arcomon - elveszít a fájdalom - legyőz a gyengeség
Tartom a vonalat - tartom a vonalat
San Jacinto - sárga sas repül ki a napból - a napból
Sétálni fogunk - a földön
lélegzünk - a légből
iszunk - a patakból
élni fogunk - tartjuk a vonalat
Kategóriák: Peter Gabriel Címkék: spirituális
írta: GNL
Peter Gabriel: Wallflower (Sárgaviola)
6x6 - faltól falig
az ablakon redőnyök, fény nincs semmi
nedves a padló, nedves az ágyad
próbálnak bolonddá tenni, üres legyen vágyad
táplálják gyengeséged, hazugságod
megtörik ellenállásod, egyezségre nincs mód
nem tehetsz semmit, a nap oly hosszú
lelked nem fáradt, de a tested nem túl erős
Tarts ki, tarts ki
dobozba tettek, így nem hallhatsz
ne hagyd, hogy a lelked megtörjék, talán nem bántanak
Tarts ki, az életedért hazardírozz
az éjszakával egyedül dacolsz
míg a ketrecépítők nyugodtan alszanak
golyókkal, kövekkel, korlátokkal álmodnak
nem látják a szabadulásodhoz vezető utat
mit kiköveztél hússal és csonttal
Kivezetnek, a fény égeti a szemed
vallató szoba, semmi újat nem rejteget
zavaros kérdések a fehér köpenyektől
szemük titokzatos, mint a Hippokratészi eskü
elmagyarázzák, hogyan viselkedsz, mint a vendégük
ellenállni akarsz, a legjobban ezt teszed
túllépnek veled minden határt, kényükre-kedvükre
elvisznek oda, ahol már nem felelhetsz
Tarts ki, tarts ki
dobozba tettek, így nem hallhatsz
ne hagyd, hogy a lelked megtörjék, talán nem bántanak
Tarts ki, az életedért hazardírozz
az éjszakával egyedül dacolsz
míg a ketrecépítők nyugodtan alszanak
golyókkal, kövekkel, korlátokkal álmodnak
nem látják a szabadulásodhoz vezető utat
mit kiköveztél hússal és csonttal
S ha majd egyszer eltűnsz, nem felejtünk el
és elmondom, azt teszem, amit tehetek
talán majd eltűnsz, de nem felejtünk el
és elmondom, azt teszem, amit tehetek
(1982)
Peter Gabriel: Egy hely, mi enyém (A Place to Call My Own)
Talán leltem egy helyet mi enyém
csendes ébredésben megérzem őt
halott ördög
melegség mindenütt
egyetlen gyermeke vagyok
őrző Istennőmnek
befejezem utamat méhének mélyén
hisz leltem egy helyet mi enyém.
(1968)
Kategóriák: Peter Gabriel Címkék: spirituális
írta: GNL
Peter Gabriel: Az (It)
lassan jön mikor hideg
növekszik mikor meleg
itt van körülöttem
itt van itt és most
egy parányi belőle
feldob vagy lesújt
mint egy jó ebéd
mely otthonodban rotyog
csirke vagy tojás lehet
lábaid közt melegedhet
a holdra is felmehet
s elhagyja méhedet
kirakós játék vagy bíbor köd
egy helyben meg nem áll
de nem is az ki tovaszáll
ott ül a bárpultnál
arcoddal szemben
ott van a ketrecekben
örökös űrben
itt van itt
és most nincs olyan kő
mely el nem göröghet
ha találsz bárkit aki fizethet
nincs otthona sem szava
sem célja
és nincsen egyetlen
kedvenc barlangja
és ő a remény a feltöltésre
mintha felpattansz egy lónak szőrére
megráz de szét nem szakít
háztető-koktélt tanít
ha helyesen eszed
minden feléled
segít túlélni
ha fészket rak benned
ha érzed gőgös utaztasd meg
nézz a tükörbe mielőtt elveted
reális Rael is
csak ütöm a falat
de ez jó falat
(1974)
Kategóriák: Peter Gabriel Címkék: misztikus
írta: GNL
Peter Gabriel: A ketrecben (In The Cage)
napfény éget a gyomromban
mintha álomba vertem volna gyermekemet
napfény éget a gyomromban bent
csúszó álom ragasztja le szememet
álom mély álom kőarc jön s facsarja bőrömet
fehér savak belülről égetnek
sav lenne ha pörögnék
sav minden veríték
bár mondhatnám hogy nem itt lennék
s folyó félelembe nem fulladnék
erős palackba zárva
ítélve torz látomásra
egy gödörben élek segítsetek!
Ha magammal még bírok
lelkemmel szabadulok
és gyermeki hitem
hozza megkönnyebbülésem
és égek egy lélekvesztőben
soha nem tanul lelkem
sztalahitok sztalagmitok
kőkemény minden burok
száraz ajak száraz torok
mintha égnék émelyegnék
beöltöztettek fehérbe
megmártottak a szoba közepébe
testpattanás szörnyű kínzás
ketrecek csapdában
ketrecben élek
segítsetek!
Egy fényvillanásban
különös látomásom van
ketrecek csillaggá egyesülnek
senki el nem repülhet
egymáshoz kötözve
mind hálóvá szőve
halott szárnyaik múltjában vergődve
a ketrecen kívül fivérem John
elfordítja fejét lassan konokon
segítség! - kiáltom mielőtt eltűnik
de csak bámul s hangja sem hallik
mintha egyáltalán beszélni sem tudna
védtelen vagyok veszett haragomban
véres könnycsepp az arcomon lefolyik
látom elfordul s a ketrecből kiszökik
tőrbe csalva korbácsolva
gyilkolásra várva
halvány reménysugárba
kényszerzubbonyában
mint keskeny utcában
megragadják nyakam és lábam
rámnehezednek egyre jobban
fülem dübög agyam szétrobbana fájdalomban
segítsetek nagy bajomban
ha folyadék lehetnék
megtelne minden sziklahasíték
de tudom túl szilárd vagyok
a magam balszerencséje vagyok
de kint John eltűnik s a ketrec felolvad
forogj még
körbe-körbe...
(1974)