Boris Vian: Az élet olyan mint egy fog (La vie c'est comme une dent)
Az élet olyan mint egy fog
először nem törődünk vele
csak rágódunk vele
aztán egyszer csak elromlik
fáj mégis kapaszkodunk bele
gyógyítjuk és vigyázunk
de hogy tényleg meggyógyuljunk
ki kell tépni örökreBoris Vian: Ne dögöljek meg (Je voudrais pas crever)
ne dögöljek meg
míg nem láttam
a mexikói fekete ebeket
kik álomtalan döglenek
a meztelen seggű majmokat
a trópusfalókat
buborékfészkükben
az ezüst pókokat
ne dögöljek meg
míg nem tudom hogy a holdnak
hamis lepényarca alatt
van-e csúcsos oldala
hogy hideg-e a nap
hogy a négy évszak
tényleg négy-e csak
míg nem mentem végig
szoknyában a bulvárokon
míg nem néztem bele
egy pocsolya-tekintetbe
míg nem dobtam le gönceimet
bizarr lebujokban
ne végezzem be
míg a lepra el nem ér
vagy a hét másik kór
mely arrafelé elítél
ne fájna sem jó sem rossz
ha tudom
karácsonyra megkapom
és itt van minden
amit ismerek
amit szeretek
ami tetszik nekem
a tenger zöld mélye
ahol algaszálak keringőznek
a hullámzó homokon
a júniusi kiégett fű
a repedezett föld
a tündérek illata
ennek és annak
a csókja
itt van az én szépségem
a Nagymedve csillaga
ne dögöljek meg
míg nem használtam
száját a számmal
testét a kezemmel
s minden mást szememmel
nem mondok mást
kell a tisztelet
ne haljak meg
míg fel nem találják
az örökös rózsát
a kétórás napot
a hegyvidéki tengert
a tengeri hegyet
a fájdalom végét
a színes lapokat
a boldog gyermekeket
és még sok mindent
mik az agyakban alszanak
mérnökzseniket
mosolygós kertészeket
gondos szocialistákat
urbanista urbánusokat
merengő gondolkodókat
annyi látni és hallani való
annyit kell várni
sötétben kutatni
és én látom a véget
mely mozog és közelít
mocskos pofájával
s kitárja felém
békakarjait
ne dögöljek meg
nem uram nem hölgyem
mielőtt megérintem
a szédítő ízt
a legerősebb ízt
ne dögöljek meg
míg nem kóstoltam
a halálízt...
Boris Vian. Ment egy ember meztelen (Un homme nu marchait)
ment egy ember meztelen
öltönye kezében
öltönye kezében
okos nem éppen
öltönnyel kezében
ment egy ember meztelen
az úton végtelen
ruhája kezében
Boris Vian: Bár könnyből lenne az eső (S'il pleuvaient des larmes)
bár könnyből lenne az eső
ha meghal egy szerelem
bár könnyből lenne az eső
ha nehéz a szívem
csak ázna a föld
negyven napon át
a keserű könnyek
a földet elmossák
bár könnyből lenne az eső
ha meghal egy gyerek
bár könnyből lenne az eső
ha gonoszak nevetnek
csak mosnák a földet
szürke jeges habok
szabdalnák a múltat
keserűség-kardok
bár könnyből lenne az eső
ha tiszta szívet ölnek
bár könnyből lenne az eső
ha a falnál agyonlőnek
a földkerekségen
vízözön lenne
bűnösök bírák
keserű könnye
bár könnyből lenne az eső
mindig ha a halál
fegyvert ragadva
színpadra kiáll
a földkerekségen
már semmi sem lenne
csak gyászok és sorsok
keserű könnye
Boris Vian: Egy költő (Un poéte)
Egy költő
egyszeri lény
sok-sok példányban
aki versben gondolkodik
és csak zenében ír
mindenféléről
vörösen vagy zölden
Boris Vian: Miért élek? (Pourquoi je vis?)
miért élek
miért élek
egy szőke hölgy
szőke lábáért
amint a falat támasztja
a tűző napon
egy kikötőben álló
csónak kerek vitorlájáért
a boltok árnyékáért
a jeges kávéért
amit egy csehóban iszunk
hogy megérintsem a homokot
hogy lássam a víz fenekét
amely oly kék lesz
és oly mélyre száll
a halakkal
a csendes halakkal
amint alant falatoznak
és szárnyalnak
az algafürtök felett
mint lassú madarak
mint kék madarak
miért élek
mert olyan kedves
miért élek
miért élek
egy szőke hölgy
szőke lábáért
amint a falat támasztja
a tűző napon
egy kikötőben álló
csónak kerek vitorlájáért
a boltok árnyékáért
a jeges kávéért
amit egy csehóban iszunk
hogy megérintsem a homokot
hogy lássam a víz fenekét
amely oly kék lesz
és oly mélyre száll
a halakkal
a csendes halakkal
amint alant falatoznak
és szárnyalnak
az algafürtök felett
mint lassú madarak
mint kék madarak
miért élek
mert olyan kedves