Roy Harper: Gyűlölöm a fehér embert (I Hate The White Man)
Az óceánon túl az ámulat földjén
Egykor boldogok voltunk te meg én
Ahol édes szél fúj és lassú a tenger árja
s mit betölt mezítlábas életálom kacagása
ahol pénznyelő zűrzavar és műanyag világ
átok-meséjüket szórakoztatják
s hol az őrült fehér ember és könnygáz öröme
holtan hever csodás káoszától eltemetve
Ezért gyűlölöm a fehér embert s műmentségét vele
ó gyűlölöm a fehér embert s azt is ki bűnbe vitte
és a hajnal-csődör színes villámja üget
a tengerpart parázs-reggelén hol minden született
hol az értelem császára erődjét lángra gyújtja
s hasztalan gondolat tüzénél melegszik tíz lábujja
s mikor gyermekek transz-talányukkal megkísértik
táncukba napforduló-csóvákkal nevetést hajít
ahol az őrült fehér ember csontsivatagban
hever kifakulva paradicsom-tudatban
gyűlölöm a fehér embert s örökzöld mentségét vele
ó gyűlölöm a fehér embert s azt is ki bűnbe vitte
És hol a lebegő sárga homok meglátja messzijét
az élő szőnyeg-vadon mindörökre kulcsolja kezét
a menny pokolvalójára egy feléledt tűztaréjon
hol mindennél több ég el egy végtelen máglyahalmon
És míg Iaszón fakó gyapjáról szól számtalan ének
dalolják a semmi dalait az időtlen remekműnek
És ott állt középen – vajh ki? – az örök mellszobor
mit az isten fehér embere emelt por-uralmáról
gyűlölöm a fehér embert s makacs tagadását vele
ó gyűlölöm a fehér embert s azt is ki bűnbe vitte
És városának beleit bezárták egy széfbe
hol a járda sok hányásfoltja hite védelmezője
míg konyhájában keménykalapos, hosszú hajú szent
szappannal-vízzel sikál pedig rá csak fehér festék ment
míg Gorgó-fős szennylapja napi falatját kínálja
hogy rendes hírhívőinek a fehérség drogját beadja
míg túl a tisztességen, hol mindig a fegyvernek van igaza
a hullócsillag éjéből sötét halálangyalát szólítja
gyűlölöm a fehér embert s örökzöld mentségét vele
ó gyűlölöm a fehér embert s azt is ki bűnbe vitte
s azt is ki bűnbe vitte
(1970)
Roy Harper: A légyfogó (The Flycatcher)
Mikor átmentem North Bothey erdején
a bérceken láttam egy szép szellemhölgyet
gyûrû volt ujján és szellôk a talpán
bármerre lép zenében élhet
szerelmi bölcsônk napjai voltak
ama napokról álmodom édeset
csodaszép napok hála a csillagoknak
légyfogó meggyfa vöröslô tenger köszönet
midôn az utolsó napsugár a dombon izzik
a szivárvány csúcsán hol ôslegendák laknak
kísértetkocsi viharzik az éji esôben
s a csendes hajnal éppen csak dúdolgat
(1973)
Roy Harper: Lakatlan sziget (Desert Island)
lakatlan szigetté festem szobámsárga homokkal kék lagunával
meghívlak titeket egy délután
mikor senki sem kémlelhet
bezárjuk az ajtót s leoltjuk az egetlég tûz víz föld - paradicsom ez
sajnálom
azt hittem szabad és könnyû lehetsz
lakatlan szigetté festem szobám
tiszta ég dagadó hullám
a jáde-láthatár felhôi alattű
a forró pokolutcán
búcsúzom bekötött szemek vár az ideál
étel helyett bolygóvá vált asszonyomnál
(1975)